Kálnoky László (1915-1985) a Nyugat úgynevezett harmadik nemzedékének Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Vas István, Jékely Zoltán mellett egyik kiemelkedő költője volt. Líráját szigorú gondolati fegyelem, szikár, de evokatív nyelvkezelés és a tragikumot groteszkbe fordító látásmód jellemezte. Kálnoky harmincas években ígéretesen induló pályáját a második világháború és az ötvenes évek visszavetette. Az ötvenes években az egyik legjelentősebb műfordítóvá vált, és mivel saját versei nem jelenhettek meg, évtizedekre meghatározta kritikai értékelését, hogy - méltánytalanul - elsősorban műfordítónak tartották. Kálnoky azonban ezekben az években is folyamatosan alkotott, érett líráját oldottabb formák, de keserűbben fájdalmas érzelmek hatották át. Élete utolsó évtizedében költészete váratlanul termékeny szakaszába érkezett. A Homálynoki versek humoros hangütése hallatlan népszerűvé tették az olvasók körében. Összegyűjtött versei idáig egyszer, 1992-ben jelentek meg. Tervezett kiadásunk hiánypót
