Az angolmexikói festőművésznő zabolátlan fantáziával megírt, morbid humorú novelláiban minden teketóriázás nélkül rántja be a gyanútlan olvasót a szürrealizmus legmélyére. A történetek kivétel nélkül a tündérmese és a (rém)álom határmezsgyéjén mozognak, és át- meg átszövi őket a dekadencia és a színtiszta lázadás. Az ódon házakban, elhagyott kertekben, elátkozott erdőkben, elvarázsolt sivatagokban a legnagyobb természetességgel bukkannak fel és elevenednek meg a festményeit is benépesítő teremtmények: egyszerre emberi és állati lények, beszélő hiénák, öntudatra ébredt hintalovak, halált hozó nyulak, harcias erdei nimfák, tékozló szentek, vidám hullák
Leonora Carrington történeteiben semmi sem az, aminek látszik, viszont a lények, stílusok, témák, sőt nyelvek kavalkádjából messzi tündököl egy csodálatos művész zseniális és elnyomhatatlan szelleme.
