A könyv a szerzők Mikes Kelemen életművéről az elmúlt két és fél évtizedben végzett kutatásainak eredményeit összegzi, különös tekintettel a levélműfaj elméletére és történetére, a nyelvi, retorikai kidolgozásra, az identitásteremtés, a morális szemlélet, a források és a kézirathagyomány eddig nem vagy nem kellő mélységben vizsgált kérdéseire. A fő műnek számító Törökországi levelek mellett a szerzők megkülönböztetett figyelmet fordítanak Mikes fordítói módszerére, feltárják a műfajválasztás, az előadásmód, a humor és az ironikus szemlélet inspirációs forrásait. Bemutatják, Mikes egyszerre volt racionális, sztoikus gondolkodó és hívő, moralista és nevelő, politikai eszmélkedő és író, aki kritikusan szemlélte az emberi jellem, a társadalom, a vallás, a művelődés, a politika és a nemzet kérdéseit; elevenen ábrázolta az egzotikus környezet sajátosságait, éles szemmel rögzítette az erkölcsök és szokások különbségeit, és új eszközökkel rajzolta meg a természet jelenségeit. A vizsgálatok tanúsítják, Mikes felismerte a száműzött II. Rákóczi Ferenc és a saját sorsa szimbolikus jelentőségét kora és az utókor számára, és tisztán látta írói, fordítói munkájának irodalom- és művelődéstörténeti szerepét. A kötet feltárja az elbeszélő próza elvilágiasodási folyamatának és az egyházi irodalommal fenn-álló kapcsolatrendszerének ismeretlen részleteit, szemlélteti az átmenetet a retorikai meghatározottságú, didaktikus literatúrától a szépirodalom felé, és bemutatja Mikes törekvését a népnyelvvel keresztezett új magyar prózastílus megteremtésére.
