Nemrég egy ügyetlen mozdulatom nyomán íróasztalom rozoga fiókja hirtelen kicsúszott, és belőle régi feljegyzéseim, rajzaim és egyéb titkaim sokasága szóródott a földre. Ültem a kupac fölött, amíg rá nem jöttem, hogy múltam nem csekély darabja fekszik előttem a szőnyegen. Ahogy átvizslattam a cetliket, noteszlapokat és más relikviákat, egészen meglepő dolgokat is találtam közöttük. Az általuk felidézett kalandokból, örömökből és csalódásokból kerekedett ki e könyv lazán összefűzött anyaga, amelyet megtűzdeltem egy pár időszerű megjegyzéssel is.Hogy a múltamban tett kirándulásnak van-e a jelen vagy a jövő számára bármiféle veretes üzenete, arról fogalmam sincs. Mert nincs mihez hasonlítsam, hiszen ennyire spontán és lemeztelenített irodalmi gyónásom még sosem volt. Abban viszont biztos vagyok, hogy életünk fecnijeinek és velük együtt a legtitkosabb érzéseinknek, gondolatainknak is joguk van lelkünk fiókjainak évtizedes rabságából egyszer a fény felé törni
