A Magyar Hospice Alapítvány felmérése bizonyítja: az emberek kétharmada otthonában szeretné tölteni életének utolsó szakaszát. Ha lehet. Gyakran nem lehet. Magyarországon a nagycsaládok feloszlottak, atomjaikra hullottak. A középkorú családtagok munkába, a fiatalok egyetemre, középiskolába járnak, ha éppen el nem hagyták az országot. A családok többsége akkor sem tudná vállalni az életvégi ellátást, ha szeretné. De vajon tényleg szeretné? Már régen eltávoztak azok a generációk, amelyek többsége otthon búcsúzott az élettől. Magyarországon tabu a halál, lelkük mélyén sokan elfogadták: rejtse csak az élet végét a kórházi paraván.Az ellátórendszer pedig roskadozik a teher alatt. Magyarországon évente több mint harmincezer ember hal meg rákbetegségben. Szenvedésük gyakran akkor is hosszú ideig tart, ha a betegségük már nem gyógyítható, a hazai egészségügy pedig nem alakított ki megfelelő rendszert kínjaik enyhítésére, testi-lelki ápolásukra, életminőségük, méltóságuk megőrzésére. A kórházak krónikus osztályai, ha van hová, elküldik azokat, akiknél a gyógyítás munkája már véget ért, mert fogadniuk kell az aktív osztályokról érkező, rehabilitációra szoruló betegeket. Az ápolási osztályokon fekvők gyakran elmagányosodva, a szükséges terápiát nélkülözve, méltóságukat vesztve tengődnek.
